Anna Tihanyi
Photography

Opening text by Benedek Totth - Faur Zsofi Gallery

Hátborzongató otthonosság
– lábjegyzet Tihanyi Anna Berlin Bhf c. kiállításhoz –
 
Ha egy művész – jelen esetben Tihanyi Anna – fotósorozatát egy közel négymilliós világváros egyik legforgalmasabbnak feltételezhető helyszínéről, egy – ha jól sejtem képzeletbeli – pályaudvaról nevezi el, a képeken mégis magányos (vagy erősen annak tűnő) alakokat látunk – olykor egynél többet –, mozdonyokat, szerelvényeket, utasforgalmat, kalauzokat viszont sehol, akkor kezdhetünk gyanakodni, hogy az alkotó játékra hív bennünket. Talán nem árulok el titkot, hogy Anna nagyon komolyan veszi ezt a játékot. Ez a szembeötlő paradoxon azonban csak egy (vagy kettő) a sok közül, ami – paradox módon – nem szétfeszíti, hanem összetartja ezeket a fotókat, és talán meg is mutatja, mi adja Anna képeinek kíméletlen érzékenységét, érzékeny brutalitását, brutális finomságát.
 
Nem szeretnék egy ilyen friss kiállítás kapcsán letűnt időkről merengeni, de először mégis a Berlin Bhf-nak a zeitgeisttel szembemenő radikalitását szeretném kiemelni. Ezeket a képeket nem lehet „fogyasztani”, habzsolni meg pláne, muszáj kialakítanunk velük valamilyen viszonyt, és ez a befogadói attitűd, amibe mi nézők gyanútlanul belesétálunk – nincs fotókiállítás képzavar nélkül –, szóval az attitűd, amibe a képeket nézve belekényszerülünk, radikálisan más, mint amit a korszellem diktál(na). Ezek a végtelenné nyújtott, végtelenül precízen megszerkesztett pillanatok könnyedén győzik le a fotózás, mint műfaj veleszületett ellentmondásait, a konkrétságba vetettség helyét átveszi valami különös látomásszerűség. Lehet, hogy a „nagymama” és a „konzervek” valóságosak, de így, ebben a formában mégsem lehetnek azok. Mert nem azt látjuk, amit látunk, ez rögtön nyilvánvaló, ahogy a képekre pillantunk, mert azt nem láthatjuk, ami ott van. Persze ahány szem, annyi látvány: a kérdés nyilván az, hogy mi is pontosan ez az az, amire az előző mondatban utaltam. A valóságnál is valóságosabb a fotók rejtelmessége, az egyszerre konkrét és szürreális jelenetek azonnal megragadják a tekintetet – és a fantáziát. Szemmel tapintható a feszültség, amit muszáj valahogy feloldanunk, kénytelenek vagyunk megfejtést találni, még akkor is, ha sejtjük, nagyon személyes történeteket látunk, pixelekre bontva kidolgozott magánmitológiát, hogy itt most valakinek az időbe dermesztett látomásait nézzük, nézhetjük, és ezért a megfejtéseink legjobb esetben is részlegesek, hiányosak lehetnek, de ezt a lehetőséget akkor is érdemes megragadni, mert ezek a képek úgy engednek közel magukhoz, hogy nincsen bennük semmi feltárulkozás, nem voyeurnek érezzük magunkat, hanem (alkotó)társnak. Legalábbis abban a pillanatban, amikor összeáll a kép.
 
Lábjegyzetet írtam, mindjárt végére érek, a posztmodern kiállításmegnyitó-szöveg mindjárt a saját lábába harap. Úgyhogy itt, az utolsó kanyarban, némi kockázatot vállalva, szeretném elmondani, hogy a képeket kísérő idézetek, a kortárs irodalom nagyjainak bölcs, vicces, komor, izgalmas, rejtelmes, szép stb. Berlinszöveg- részletei ezúttal csak lábjegyzetek lehetnek a fotókhoz. A képeket nézzék, keressék a hátborzongató otthonosság varázslatát, mert ez a fotósorozat arra ébreszt rá bennünket, hogy együtt vagyunk elveszve ezen az ismerősen idegen helyen, amit nevezzünk most Berlin Bhf.-nak.


kwerfeldein - Magazine fur Fotografie



Feature - LensCulture Exposure Award 2016



L'Oeil de la Photographie



New Literature Festival from Europe - exhibition



Aesthetica Art Prize ad 2016



Liget 2015



a magazine 2011



Aesthitica Art Prize Anthology 2016 - FUTURE NOW



Aesthetica Magazine news



Aesthetica Magazine Interview 2016



Lucie Awards Interview



Artkartell



Nepszabadsag - Paros interju Ujj Meszaros Karollyal



American Photographic Artists ad



Juventus Radio interview 2014


Revizor



Origo 2011